Naomie Harris x Lanvin2017.02.02. 20:23, Fanni
Naomie Harris is vörös szőnyegre lépett az idei Screen Actors Guild Awards-on, amit még január 29-én, vasárnap rendeztek meg a szokásos helyen, vagyis a los angelesi The Shrine Auditoriumban.
A 'Moonlight' 40 éves színésznője most tőle szokatlanul egy eléggé egyszerű és laza, de visszafogottan nőies ruhát választott. Naomie egy krém, fekete és narancssárga színekből összeálló, csíkokkal díszített Lanvin jumpsuit-ot viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét arany láncokkal és két fekete virággal is kiegészítették. Bevallom, hogy most a színésznő eléggé alulmúlta önmagát és nekem is sikerült csalódást okoznia, pedig az elmúlt 1 évben nem volt egyetlen olyan szettje sem, amiért nem bolondultam volna meg, de ez nem hozta el számomra a várt hatást. Az overál a díszítés ellenére is eléggé egyhangú és hétköznapi volt, a 70-es évek stílusa pedig nem igazán tetszett. Egyedül a szabásra tudom azt mondani, hogy rendben volt, hiszen Naomie vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett emelve, ezen kívül a hosszú lábaira is szenteltek egy kis figyelmet. De a legnagyobb problémám nem is az unalmassága volt, hanem az, hogy ez nem egy díjátadóra való választás volt, egy nadrágkosztümnek jobban örültem volna mint ennek, ami inkább egy partira, vagy rajongói eseményre való. A színvilágról sok mindent nem lehet elmondani, klasszikus és visszafogott volt, a mintázat sem sokat segített a végeredményen, de a színésznő sötét bőrszínével szép kontrasztot alkottak ezek az árnyalatok. A végeredményt egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, fekete Tyler Ellis clutch-csal valamint Tiffany & Co. ékszerekkel tette teljessé.
Naomie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje pedig minimalista és visszafogott lett; a szemeit szürke, enyhén füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|